Ludwig van Beethoven: VII. szimfónia, A-dúr, Op. 92

“A gyors egymásutánban írt és egyszerre bemutatott V. és VI. szimfónia után három évig nem születik szimfónia Beethoven műhelyében, de egyéb nagyobb szabású zenekari darab sem. Míg versenyművei sorát a hatalmas Esz-dúr zongorakoncerttel tetőzi be és vonósnégyeseit a 74-es és 95-ös opuszokkal gazdagítja, zongoraszonátái közül csak a kéttételes Fisz-dúr (op. 78) és a Les Adieux című szonáta (op. 81a) érdemel említést az 1809-es esztendőből, azután itt is csend támad egy időre. 1811-ben viszont egyszerre két szimfóniát ír Beethoven, a Hetediket és a Nyolcadikat. A VII. szimfóniát 1812 tavaszán fejezi be, és a következő év decemberében mutatja be a bécsi közönségnek. „A tánc apoteózisának”* nevezik ezt a művet, és ha a tánc mibenlétét elsősorban a ritmusban véljük megtalálni, úgy ez az elnevezés találó. A VII. szimfónia valóban ritmusával vésődik bele a hallgató tudatába, és egyes tételeinek is sajátos ritmikája adja egyéni arcélét. Ez a ritmika nem különösképpen differenciált, úgyszólván egyetlen ritmikai képlet jellemez egy-egy tételt. Közel járhat az igazsághoz az a feltevés, amely szerint az antik görög költészet hatása nyomta rá bélyegét a szimfónia klasszikus metrumaira.

“Az első tétel előtt ismét felhangzik a lassú bevezetés, amely általában feszültséget, izgalmat, várakozást kelt, de az A-dúr szimfóniában csupán barátságos előkészület az ünnepre: mert nem kétséges, hogy a gyors szonátatétel parádés ünnep színtere (Bartha Dénes antik lovasünnepet sejt a hetyke daktilusok jelentése mögött). Lassú tétele tulajdonképpen nincs is a VII. szimfóniának. Az ennek megfelelő helyen csodálatos a-moll Allegretto áll, a zeneköltő bensőséges és egyszerű „lépő dallamainak” egyike, amelyet a magyarázók sokféleképpen próbáltak már értelmezni (általában gyászindulónak fogják fel!). A dalformájú tétel egyébként ugyanilyen jogon akár bölcsődalnak is interpretálható, olyan harmonikus és megbékélt zene! Ezt egyébként a kortársak is észrevették, és az Allgemeine Musikalische Zeitung nyomban a bemutató után „az újabb hangszeres zene koronájának” nevezte a VII. szimfónia Allegrettóját.

Hasonlóképpen hiú próbálkozás a scherzo „megfejtése” (Wagner például parasztlakodalomnak interpretálta!). Az eddigi szimfónia-scherzókhoz képest mindenesetre ez a legkönnyedebben lebegő, legdifferenciáltabban hangzó darab, csipkefinom szövetének adekvát megmunkálása nem kis feladat elé állítja a karmestereket. Az orgiasztikus fináléra illik leginkább „a tánc apoteózisa” cím. Témáját népi mélosz ihlette, méghozzá Európa két legtávolabbi pontjáról hozta össze Beethoven ezt a vérpezsdítő táncmuzsikát: részben ír, részben kisorosz népdal-emlékeket olvasztott össze, hogy létrehozza a ritmusnak és dallamnak ezt páratlan hatású, szélvésziramú, abba nem hagyható képletét. A Teplitz fürdőhelyen eltöltött gondtalan, szép nyár minden társas örömét, minden napsütését belekomponálta Beethoven ebbe a mámoros szimfóniába.” Pándi Marianne: Hangversenykalauz

***

“1811-12-ben, 7. szimfóniájának írásakor Beethoven ismét új távlatok felé fordult: a terjedelmes bevezetés, az Allegrót feszítő kvartszextakkordok, a szélső tételek végének osztinátói, a ritmikus elem mindvégig döntő fontossága – mind ezt tükrözi. (Az Allegrettóban egy 1806-ban, az op. 59, no. 3 kvartett kapcsán feljegyzett témához nyúlt vissza.) A 7. szimfónia érzelmi hatása talán kevésbé közvetlen, mint az Eroica vagy az 5. szimfóniáé, de lendülete és a zenei folyamat valamennyi rétegének minden erőfeszítéstől mentes kordában tartása a korábbi műveket nem is kevéssé hektikusnak láttathatja. A csupaizom finálé különösen nagy előrelépés, nem csak eleganciájában, de puszta erőteljességében is.” J. Kerman – A. Tyson: Beethoven (Grove monográfiák)

VII. szimfónia, A-dúr, Op. 92

I. Poco sostenuto – Vivace II. Allegretto III. Presto IV. Allegro con brio.

A szimfónia elemzése: ITT

1812.

* a szimfónia Wagner által kapta “A tánc apoteózisa” elnevezést

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: